Bika újhold, meditáció, intuíció és spirituális felismerések egy személyes történeten keresztül. Mit tanít a bizonytalanság, az elengedés és a bizalom a hétköznapi életben? Egy mély, mégis emberi gondolatfolyam a buddhista szemlélet és az élet változásainak tükrében.
Tegnap bika újhold volt 🌑. Egy nagyon különleges meditációt végeztünk, ahol leraktuk a következő közel 19 év terveit, szándékait, álmait. És miközben ültem ebben az energiában, egyszer csak elkezdtem nagyon tisztán látni saját magamat is.
Mert bika vagyok.♉️
Szeretem a biztonságot. A stabilitást. A kapaszkodókat. Szeretem tudni, hogy merre van az előre, mi tart meg, mi épül körülöttem. És közben az életem mégis folyamatos változásból, megújulásból és újratervezésből áll.
Valahol ez az én paradoxonom.
Mert amikor elveszítem a kapaszkodóimat, hajlamos vagyok kibillenni. Elkezdek szorongani, túlgondolni, kontrollálni. Aztán a skorpió aszcendensem szépen csendben elkezdi visszahozni az intuíciót. Az inspirációkat. Az útmutatásokat. Azokat a finom belső érzéseket, amelyek mindig ott vannak… csak sokszor túl hangos a saját félelmünk ahhoz, hogy meghalljuk őket.
A zen tanítás azt mondja:
„Akkor élünk bizalommal teli tudattal, ha nem aggodalmaskodunk a tökéletlenségek miatt.”
És azt hiszem, ezt tanulom egész életemben.
Mert a meditációk, a mantrák mindig újra meg újra visszahoznak oda, hogy az univerzum intelligensebb nálam. Hogy az elmém tele van karmikus lenyomatokkal, félelmekkel, ragaszkodásokkal, illúziókkal, amelyek azonnal érzelmeket gyártanak minden helyzet köré.
És ilyenkor sokszor nem a valóságra reagálunk… hanem arra, amit a tudatunk kivetít.
Pont így történt nemrég egy üzleti helyzetben is. Hónapokig dolgoztam valakivel, szóban megállapodtunk, minden szépen haladt. Aztán amikor valóban meg kellett volna történnie az egésznek, az illető alattomosan kihátrált, maga előtt tolva valaki mást, hogy elvégezze helyette a kellemetlen részt.
Régen valószínűleg sokkal tovább őrlődtem volna ezen. Most is fájt. Csalódott voltam. Dühös is talán egy pillanatra. De közben valami nagyon tisztán látszott bennem.
Hogy az intő jelek végig ott voltak.☝️
Csak makacsul mentem a saját fejem után, mert azt akartam, hogy működjön.
És ilyenkor mindig rájövök, hogy a világ nem ellenünk dolgozik. Néha éppen az a védelem, amikor valami szétesik. Mert a jellemtelenség, a felelősség hárítása, a tisztátalan működés soha nem volt az én asztalom.
Szóval most azt érzem, hogy ezzel az egésszel az univerzum tulajdonképpen csak bemelegített a következő korszakra.
Tanít arra, hogy lazuljak el egy kicsit.
Hogy ne akarjak mindent görcsösen megtartani.
Hogy bízzak jobban az áramlásban.
Ahogy az idézetben is volt: „Úgy pihenek el, mint a hínár az óceánban.”
Bár őszintén… egy lebegő bika hínár képe azért még mindig elég abszurd a fejemben. De legalább a mantrák segítenek, hogy ne süllyedjek le a tenger aljára teljes drámaisággal. 🙂
És Te?🫵🏻 Megengeded magadnak néha a könnyedség luxusát? Vagy még mindig úgy próbálod megoldani az életet, hogy közben teljesen belefeszülsz?
Öleléssel,
Vilma
Vilmás reggeli gondolatok ©
